1.
2.
3.
4.
5.
Média
1.
2.
3.
4.
5.
Horváth Csaba a Ma Reggel vendége volt, az alábbi linkre kattintva megtekintheti a felvételt: | 2010.11.11
 
TovábbTovább
BezárBezár
Tarlós vizsgálatot indított a BKV működési engedélyei ügyében | 2010.11.11
 
Tarlós István főpolgármester csütörtökön a városházán és a BKV-nál is vizsgálatot indított a BKV működési engedélyeinek ügyében. Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a közlekedési társaságról.
 
 
TovábbTovább
BezárBezár
A kormány a felelős - a BKV négy hónapja nem kap pénzt | 2010.11.10
A kormány 120 napja nem fizeti ki a BKV-nak szerződésben vállalt 7,5 milliárd forintot, az pedig érthetetlen, hogy egy kormányhivatal értékeli a kormány eljárását - mondta Horváth Csaba annak kapcsán, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a társaság bizonytalan pénzügyi helyzetére hivatkozva, hathavi ideiglenes engedélyt kiállítva.
 
 
Az MSZP fővárosi frakciójának vezetője a nyilvánosság erejével szeretné elérni azt, hogy az NKH határozata megismerhető legyen, mert ennek tartalma csak Tarlós István főpolgármester rövid keddi közleményéből ismert. A politikus azt sem érti, miért éppen most és miért pont a BKV-val szemben alkalmazza ezt az eszközt az NKH, holott például a MÁV sokkal rosszabb helyzetben van. Tavaly átfogó, 10 éves üzleti tervet tartalmazó szerződést kötött a kormány és a főváros a BKV ügyében, amely erre az évre 22,5 milliárd forintot irányoz elő a BKV-nak, s ebből az önkormányzat és a kormány kifizette a maga 5, illetve 10 milliárdját - mondta Horváth Csaba sajtótájékoztatón szerdán. Szerinte tehát a kormány hozta nehéz helyzetbe a BKV-t azzal, hogy a kormányváltás óta, 120 napja nem utalta át a maradék 7,5 milliárdot. A szerződés alapján a BKV nullszaldós üzemeltetése elérhető lenne - tette hozzá.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője nem érti, hogy az NKH miért éppen most, miért pont a BKV-val szemben alkalmazza a működési engedély visszavonásának eszközét, holott például a MÁV rosszabb helyzetben van. Értelmezhetetlen az NKH határozata, mert kormányhivatal értékeli a kormány eljárását, a szerződésszegést - mondta Horváth Csaba.

Az MSZP nem ismeri a szándékokat, Tarlós István főpolgármester eddig semmit sem tett a BKV ügyében, a közösségi közlekedést alkalmatlan személy kezébe adta, az alig 28 éves friss diplomás Vitézy Dávid személyében - mondta Horváth. A szocialisták arra kíváncsiak, hogy Tarlós érez-e politikai felelősséget abban, hogy nem tudta elérni a 7,5 milliárd kifizetését, noha a kampányban még több pénzt is ígértek, és hogy olyan személyt kinevezni a közösségi közlekedés élére, aki még reagálni sem tudott az NKH határozatára. Azt is tudni szeretnék, hogy a főváros új vezetésének mik a szándékai annak érdekében, hogy a fővárosiak közlekedéshez fűződő jogai ne sérüljenek.

A Független Hírügynökség kérdésére Horváth Csaba elmondta, hogy eddig nekik sem sikerült megismerniük az NKH határozatát, annak tartalmát csak Tarlós István rövid keddi közleményéből ismerik. Ezért most a nyilvánosság útján szeretné elérni, hogy a közérdekű adatnak számító döntés megismerhetővé váljon.
 
Forrás: Független Hírügynökség
 
TovábbTovább
BezárBezár
Mit titkolnak a Fidesz egészségpolitikusai? Kvázi vizitdíj újra? | 2010.11.05
 Csütörtökön a Világgazdaság által szervezett  Merre tart az egészségügy?” című konferencián felszólalt a Fidesz összes egészségpolitikusa. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke olykor egymásnak is ellentmondva, egymással vitatkozva ismertették, mit is gondol a kormánypárt az egészségügy szabályozásáról, állam és kormány szerepéről.
 
 
A konferencián Szócska Miklós államtitkár úr kézben felmutatta a  Semmelweis Terv – az egészségügy megmentésére” című vitairatot is, amelyet azonban nem ismerhettek meg az érdeklődők. Ami szóban elhangzott, az lényegében az egyszer már elkezdődött egészségügyi rendszerfejlesztés alapelveit tartalmazta.

A betegellátás jobb szervezése, a betegirányítás, az intézmények közti hierarchia újjászervezése, a felhalmozott adósságok rendszerben történő csökkentése mind olyan alapvető kérdések, amelyekről az előző kormány már kész, végrehajtható programot és szabályozást alkotott. Ekkoriban a Fidesz politikusai ezeket a szabályokat még ördögtől valónak, népsanyargatónak igyekeztek beállítani, már azonban úgy tűnik, egyetértenek vele.

E mellett felsejlett néhány olyan ötlet, ami újdonságnak számít: a drágább gyógyszerek ösztönzése, a patikák közötti verseny gyengítése a fogyasztók kárára, az újra kötelező kamarai tagság és az egészségügy teljes államosítása. Az összes ötlet közül a legmeglepőbb az orvosválasztás fizetőssé tétele, ami kvázi vizitdíjként kerülne bevezetésre. Úgy tűnik, már elfelejtették, hogy éppen ők kezdeményeztek népszavazást a vizitdíj eltörlésére.

Láthatóan a Fidesz politikusainak fogalma sincsen, hogyan kellene hozzányúlni az egészségügyhöz úgy, hogy hitelességüket már teljesen felszámolták az ellenzékben töltött nyolc évben. Minden reális és lehetséges megoldást megbélyegeztek, most pedig saját csapdájukba estek.

Kíváncsiak vagyunk, mikor és kikkel fogják megosztani a titkolt vitairatot? Miért titkolják ennyire terveiket? Mikor jelentik be valós terveiket az egészségügyben? Mikor kezdenek el kormányozni a mellébeszélés helyett az egészségügyben?

Legfőképp pedig: hogyan számolnak el nyolc év demagóg mellébeszélésével most, amikor nekik kell meghozni az érdemi döntéseket?

 Forrás: MTI
TovábbTovább
BezárBezár
Jobb később, mint soha - A Fidesz és a fővárosi egészségügy | 2010.11.04
 Úgy tűnik, városvezetőként a Fidesz politikusai a város egészségügyi ellátórendszerével kapcsolatban megváltoztatták korábbi véleményüket, és most már teljesen mást gondolnak, mint egy hónappal ezelőtt. Ahogy az kiderült, Pesti Imre főpolgármester-helyettesként már egészen mást mond, mint korábban ellenzéki képviselőként. Ma már úgy gondolja, hogy azt a Budapesti Egészségügyi Modellt kell megvalósítani, amit még az előző ciklusban dolgozott ki a baloldali városvezetés.
 
A hirtelen köpönyegfordítás azért felvet néhány kérdést Tarlós István és Pesti Imre hitelességével kapcsolatban.

1,    Miért mondja azt Pesti Imre, hogy "ha rajta állna, már működne a rendszer", amikor az elmúlt időszakban minden egyes alkalommal – a Fidesz frakció többi tagjával együtt – a megvalósítás ellen szavazott?

2,    Miért nem volt fontos Pesti Imrének, Tarlós Istvánnak és a fővárosi fideszeseknek közel három évig a fővárosiak egészsége akkor, amikor választási okokból össze-vissza beszéltek a modell támogatása helyett?

3,   Miért szavaztak három éven keresztül minden egyes alkalommal a budapestiek egészsége ellen? 

4,    Miért akarja Pesti Imre saját bevallása is az elkövetkező egy évet a koncepció kidolgozásával tölteni, amikor a Fővárosi Közgyűlés tavaly már elfogadta azt?

5,    Mire kell jövő októberig várni, hogy megkezdődjön a budapesti egészségügy színvonalának javítása, amikor már idén januártól működhetne a Budapesti Egészségügyi Modell?

A nyilvánvaló kérdések ellenére egyetértünk a fővárosi Fidesz új véleményével, a Budapesti Egészségügyi Modell megvalósítása nagyban javítaná a fővárosiak egészségügyi ellátásának színvonalát és a kórházak gazdasági helyzetét is. Annál is inkább, mivel a kormány hiteltelen egészségpolitikája láthatóan nem akar és nem tud segíteni a fővárosban. Ezért fogjuk támogatni az általunk kidolgozott programot, a Budapesti Egészségügyi Modell megvalósítását. Örülünk, hogy végre a Fidesz sem akar többé hazardírozni a budapestiek egészségével!
 
Forrás:MTI
TovábbTovább
BezárBezár
Charta-tüntetés: ne lépjenek ki a magán-nyugdíjpénztári tagok! | 2010.11.02
Bauer Tamás arra buzdította az embereket a charta tüntetésén, hogy ne lépjenek ki a magánnyugdíjpénztárakból és ne adjanak hitelt a "blőd demagógiának". Ungváry Rudolf azt kifogásolta, hogy a kormány ki akarja vezetni Magyarországot az euro-atlanti kultúrából, amelyben a nemzeti hovatartozásnak nem feltétele a politikai felfogás.
 
 
A Magyar Demokratikus Charta a Vértanúk terén tartott keddi demonstrációján több vezető szocialista politikus is részt vett: Kovács László, a párt alelnöke, Lendvai Ildikó korábbi pártelnök, Mandur László az Országgyűlés volt szocialista alelnöke, Horváth Csaba budapesti elnök, Molnár Csaba az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának alelnöke, Török Zsolt jelenlegi és Nyakó István korábbi szóvivő.
    Az elsőként felszólaló Bauer Tamás azt mondta: Orbán Viktor meglopja azokat, akik befizetnek a saját nyugdíjszámlájukra és meglopja a gyerekeiket, unokáikat és az ő gyerekeiket is. A miniszterelnök említésére szavait többször pfujolás követte.
    A charta ügyvivője úgy fogalmazott: Orbán Viktor felfüggesztette az alkotmányt, de erre semmilyen felhatalmazása vagy kétharmada nincs.
    A volt szabad demokrata politikus emlékeztetett arra: a Fidesz nem mondta el a választási kampányban, hogy milyen tervei vannak, biankó csekket kért a választóktól.
    Ami itt történik az önpuccs - jelentette ki, majd hozzátette: akinek jelent valamit a demokrácia, annak tiltakoznia kell ez ellen.
    Bauer Tamás véleménye szerint a kormány nem ért egyet a legalapvetőbb alkotmányos szabályokkal: a tulajdon védelmével, és a visszamenőleges jogalkotás tilalmával.
    Úgy látja: a miniszterelnök azért függesztette fel az alkotmányt, mert vélhetően a magánnyugdíjpénztárak államosítására vonatkozó javaslatuk is elbukott volna az alkotmányossági vizsgálaton.
    Felidézte: a magánynyugdíjpénztárak rendszerét kétmillió ember hozta létre, és ha azt gondolták volna, hogy az állami nyugdíjrendszer biztonságos, akkor nem léptek volna át. Orbán Viktor a járulékfizetők szabadságát akarja elvenni - jelentette ki.
    Ungváry Rudolf író a demonstráción a Fidesz és az egykori nyilaspárt retorikája között vont párhuzamot. Hangsúlyozta: Orbán Viktor természetesen nem Gömbös Gyula, de "politikai szörnyeteg". Sérelmezte, hogy a miniszterelnök "nemzettestvéreinek" nevezte az őt hallgatókat az október 23-i megemlékezésen. Ezzel szerinte Orbán Viktor bepiszkította saját magát.
    Szavai szerint egyszer majd nyilvánvaló lesz, hogy a jelenleg harmadik magyar köztársaság leghitványabb kormánya uralkodik és aki ad magára valamit, semmilyen közösséget nem vállal vele, annak lélekben ez a kabinet nem legitim.
    Az író úgy látja: semmi veszíteni valójuk nincs azoknak, akiket a politikai nézeteik miatt ki akarnak szorítani a magyarságból. Az egyetlen esélyüknek a szembeszegülést nevezte, mert szerinte a kormányzati erő nem olyan erős, mint sokan gondolják. Tehetetlenek az igazi, tevőleges ellenállással szemben, mert gyávák, ezért akarják lebontani a jogállamot is  - vélekedett.
    Kifogásolta, hogy a kormány ki akarja vezetni Magyarországot az euro-atlanti kultúrából, amelyben a nemzeti hovatartozásnak nem feltétele a politikai felfogás. "Halkan mondom, nehogy azt higgyék, hogy indulatból és lassan mondom, hogy mindenki értse. A kurva anyját annak, aki az én magyarságomat kétségbe meri vonni" - szögezte le az író, akinek a szavait üdvrivalgás és taps fogadta.
    A demonstráció résztvevői feltartottak egy "Alapjogunk örök - a Fidesz nem!" feliratú transzparenst. 
    
TovábbTovább
BezárBezár
2010.10.27. ATV-Egyenes Beszéd | 2010.10.27
Horváth Csaba az Egyenes Beszéd vendége, 2010. október 27. 
 
 
Az alábbi linkre kattintva, megnézheti a felvételt. atv.hu/cikk/video-20101027_horvath_csaba 
TovábbTovább
BezárBezár
Horváth Csaba reméli, hogy Tarlós nem egy megszorító csomagra készül | 2010.10.15
Budapest, 2010. október 15., péntek (MTI) - A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője reméli, hogy Tarlós István főpolgármester nem egy megszorító csomagra készül, amikor a főváros pénzügyi helyzetét aggasztónak mondja.
Horváth Csaba a közgyűlés szünetében újságírók előtt azt hangoztatta, hogy a főváros mérleg szerinti eredménye pozitív.
 
Budapest, 2010. október 15., péntek (MTI) - A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője reméli, hogy Tarlós István főpolgármester nem egy megszorító csomagra készül, amikor a főváros pénzügyi helyzetét aggasztónak mondja.
Horváth Csaba a közgyűlés szünetében újságírók előtt azt hangoztatta, hogy a főváros mérleg szerinti eredménye pozitív.
Mint fogalmazott, nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a főváros csődközeli helyzetben lenne. Véleménye szerint "Kósa (Lajos) és Szijjártó (Péter) urak hasonló kijelentésekkel lökték a mélybe a forintot, és okoztak több száz milliárd forint kárt Magyarországnak és a devizahiteleseknek".
Közölte, óvja attól Tarlós Istvánt, hogy "ott kiáltson farkast, ahol nincs, mert ezzel a főváros pénzügyi besorolását is veszélyeztetheti, hiszen a város pénzügyi befektetői (...) átárazhatják a hiteleiket, ha a főpolgármester úr felelőtlen kijelentései elbizonytalanítják a városról kialakított pozitív képet" - mondta.
Horváth Csaba jelezte: reméli, hogy Tarlós István "rémisztgető" nyilatkozataival nem egy megszorító csomagot akar előkészíteni.
Elmondta, a főváros idén közel 130 milliárd forint értékű fejlesztést és felújítást hajt végre. A város beruházásokhoz, az európai uniós projektek önrészéhez vett igénybe hiteleket, és "a működési pozitívumból" tudja fizetni ennek a kamatait és a tőketörlesztését.
Tarlós István a BKV 800 milliárd forintos külső és belső adósságáról szólva megjegyezte: az elmúlt hetekben még nem hallott két egyforma számot.
Orbán Viktor közgyűlési látogatásáról szólva pedig azt mondta: az MSZP frakció mindig örül annak, ha egy fontos ember megtiszteli jelenlétével az ülést. Jelezte ugyanakkor, még jobban örültek volna, ha a kormányfő magával hozza a 7,5 milliárd forint kiegyenlítéséről szóló pénztárbizonylatot. Utalt arra, hogy a kormány immár 90 napja nem fizette ki az előző kormány által vállalt BKV működési támogatást.
2010.10.15,mti
 
TovábbTovább
BezárBezár
Horváth Csaba: gazdaságilag stabil fővárost adtunk át | 2010.10.15

 Megalakult a fővárosi MSZP frakció. A szocialisták hosszú idő után ellenzékbe kényszerültek Budapesten. Horváth Csabával, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjével beszélgettünk.
Hogy képzelik el a fővárosi működést, mint ellenzéki párt?

 Tisztségek
Horváth Csaba vezeti az MSZP fővárosi frakcióját. Két helyettese lesz, Tüttő Klára és Trippon Norbert. A politikai megállapodás alapján a pénzügyi ellenőrző, illetve a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságot vezeti majd szocialista politikus, előbbit Andó Sándor, utóbbit Szaniszló Sándor. A tervek szerint két tanácsnoka lesz: az agglomerációs feladatok Bánsághi Tamáshoz, az informatika területe pedig Molnár Gyula volt újbudai polgármesterhez tartozik majd
Konstruktív ellenzékként. Ez azt jelenti, hogy együttműködünk azokban a kérdésekben, amelyek a fővárosiak életminőségét javítják. Viszont kemény kritikai magatartást kívánunk folytatni azokban a kérdésekben, amelyekben úgy érezzük, hogy sérülnek a budapestiek érdekei.

Melyik bizottságokban lesz MSZP-s vezető?

Két bizottsági vezető lesz. A pénzügyi és ellenőrző bizottság elnöki posztja mindig a legnagyobb ellenzéki frakciónak járt, és mint legnagyobb ellenzéki frakció meg is kaptuk.

Emellett a városfejlesztési és környezetügyi bizottságban kaptunk ellenőrző szerepet, amely a Közösségi Város Zöld Budapest Program megvalósításához jó.

Látni kell, hogy az ellenzék ellenőriz, a város vezetése pedig irányít és viseli ennek minden felelősségét. Mi azt vállaljuk, hogy ennek a felelősségnek az ismeretében kemény, kritikai ellenzék leszünk, hogy a város fejlődésének az érdekeit szolgáljuk.

Tarlós Istvánnal milyen a viszonyuk?

Korrekt és tárgyilagos. Mandátumarányos képviseleteket biztosít a közgyűlés és a bizottságok munkájában. Azt az eszköztárat biztosítja, ami a választói akaratot leképezi, nem többet és nem kevesebbet. Korrekt és elfogadható partner.

Ismerve a két párt programját: milyen pontokban lesz megegyezés?

Több olyan pont van, amiben programszinten nagy a hasonlóság. Például az egészségügyi szolgáltatások javítása mind a két pártnak benne volt a programjában. Ennek a részleteit eredetileg én dolgoztam ki, amelyet aztán Tarlós István átvett a saját programjába. Bízom benne, hogy ez a program torzítatlanul fog megvalósulni. Ha nem változtatnak rajta, akkor támogatni fogjuk. Ha viszont torzítják, akkor felemeljük ellen a szavunkat.

Nyílván az együttműködésben a hogyan kérdése lesz a döntő. Ilyen a közösségi közlekedés fejlesztése, amelyben cím szerint mindenki egyetért, de a megvalósításban egész más utat választanánk. Nekünk a célunk az, hogy ne sérüljön a budapestiek érdeke.

Az a gondolat, ami felmerült, hogy privatizálni kellene a közösségi közlekedés egy részét, azzal szerintünk gyengítenék a fővárosi közösségi közlekedésre a ráhatást, és kellő kritikával kell kezelni. Ebben meg kell találni azt a garanciát, hogy az utasok jobb szolgáltatást kapjanak.

Tarlós István szerint a város költségvetése bizonytalan. Önök szerint is?

Olyan típusú bajban, amely közvetlen beavatkozást igényelne ezt Tarlós István sem állította. Ő 2011-ről vizionált. Mint közgyűlési tag az előző években havi szinten láthattuk a költségvetést, amiben pozitív működési eredmény volt jelen. Minden évben pozitív eredménnyel zárt a főváros.

Tarlós István nyolcvanötmilliárd forint többlettel vehette át a fővárost Demszky Gábortól. Ez az adósságszolgálatra, a fejlesztésekre felvett hitel törlesztésére, és az új fejlesztések beindítására elegendő. Egy kiegyensúlyozott gazdaságot hagy hátra az előző polgármester. Érdekes lesz a folytatás. Bízom benne, hogy nem egy megszorító csomagot akart előrejelezni a polgármester úr.

Jelenleg a főváros tudja finanszírozni a főváros adósságállományát?

Ezt most már Tarlós Istvánnak kell kezelnie. A jegyzőkönyv számait láttam: több tízmilliárd forintos tartalékkal adták át a vezetést, illetve pozitív gazdasági eredménnyel. Ebben kiemelkedik Budapest, mert csak fejlesztésekhez vesz fel hiteleket.

Mekkora az adósságállománya a fővárosnak?

Az adósság szolgálat közel tizenhétmilliárd forint. Ez a kamatteher, amit évente finanszírozni kell, ami közel százötvenmilliárd forintos hitelt jelent éves szinten. Ez a fejlesztések önrészét biztosította. Van még negyvenmilliárd forintos fel nem használt állami hitelkerete a városnak, amely fedezetül szolgál.
hírextra, 2010.10.15.

TovábbTovább
BezárBezár
Megalakult a fővárosi MSZP-frakció | 2010.10.14
 Budapest, 2010. október 14., csütörtök (MTI) - Megalakult az MSZP fővárosi frakciója, amelyet Horváth Csaba budapesti MSZP-elnök vezet, helyettesei Tüttő Kata és Trippon Norbert lesznek.
  Horváth Csaba csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta, konstruktív ellenzéki politizálásra készülnek. Úgy fogalmazott: támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely a budapestiek életminőségének javítását szolgálja, de ha úgy látják, hogy sérülnek a polgárok érdekei, akkor keményen felemelik a hangjukat.
    Politikai pótcselekvésnek tartja, ha az új városvezetés pénzügyi csontvázakat akar keresni a következő időszakban.
    A szocialista politikus a számukra kiemelten fontos területek közé sorolta az oktatás fejlesztését és az egészségügyi szolgáltatások biztonságának a javítását.
    Mint mondta, alapvetően nem értenek egyet az új városvezetés még a kampányban elhangzott azon terveivel, hogy államosítanák a kórházakat és privatizálnák a közösségi közlekedés egy részét, de végleges álláspontjukat csak a részletek ismeretében alakítják ki.
    Horváth Csaba bejelentette, a fővárosi közgyűlés pénteki alakuló ülése után benyújtják a budapesti devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatukat, amelynek célja, hogy egyetlen család se kerüljön az utcára.
    Korrektnek és mandátumarányosnak tartja a Tarlós István főpolgármesterrel kötött politikai megállapodást, amelynek eredményeként szerinte az ellenzék minden olyan információt megkaphat, amely lehetővé teszi az építő kritikát.
    Beszámolt arról: a politikai megállapodás alapján a pénzügyi ellenőrző, illetve a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságot vezeti majd szocialista politikus, előbbit Andó Sándor, utóbbit Szaniszló Sándor.
    Az MSZP-nek a tervek szerint két tanácsnoka lesz: az agglomerációs feladatok Bánsághi Tamáshoz, az informatika területe pedig Molnár Gyula volt újbudai polgármesterhez tartozik majd. A nyolc bizottság munkájában összesen 15 politikussal vesznek részt.
    Szavai szerint első helyen a budapesti polgárok vannak és csak a második helyen a pártérdekek. Ezt várjuk el minden közgyűlési politikustól - szögezte le az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
    Kérdésre válaszolva megerősítette korábbi álláspontját, mely szerint a Jobbikkal semmilyen módon nem tudnak és nem akarnak együttműködni, a közgyűlés többi frakciójával azonban korrekt munkakapcsolatra törekszenek.
MTI 2010. október 14., csütörtök 14:41
TovábbTovább
BezárBezár
1.
2.
3.
4.
5.
 
Videósáv
Horváth Csaba TV reklám 2
Beszélgetés az integrációs médiatábor résztvevőivel
Közösségi város, a szolidaritás városa
Így készültek az integrációs médiatábor rövidfilmjei